Rólam
Minden bizonnyal azzal a céllal jutottál el weboldalamra, mert életed valamely területén megújulásra vágysz. Ismerős érzés, mindannyian találkoztunk már ezzel, életünk során legalább egyszer.
Én sem vagyok ez alól kivétel. Pontosan emiatt fogok tudni Neked ebben hitelesen segíteni. Mert megértelek, átérzem az érzéseidet és támogatlak az általad választott új úton. Ez a projekt – a New Life Coaching – az én nagy újrakezdésem.
Hogyan jutottam el a coachingig
Hosszú évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy mások meghallgatása, támogatása tesz igazán boldoggá. Életemet mindig keresztülfűzte ez az eszme, bárhol is jártam, bármit is csináltam. Elkezdtem kicsit tudatosabban megfigyelni, ahogy egy egyszerű kávézás egy kollégával átalakul egy mély beszélgetésbe. Távoli ismerősök keresnek meg, ha hallgatóságra vágynak. Az apró kis kirakódarabok ezután összeálltak egy nagy képpé, ami odáig vezetett, hogy elkezdtem tanfolyamokra járni, továbbképzéseken részt venni, hogy legjobb tudásom szerint tudjak mások számára „ott lenni”.
Végül egy hosszú út végén megszületett a New Life Coaching.

Abban hiszek, hogy az embert egészében kell nézni, mert minden terület összefügg —
ezért nem szűkítem le a munkámat egyetlen témára. Amit még érdemes tudnod rólam:
- Több, mint 5 éve foglalkozom coachinggal
- Több tanfolyamot, és képzést végeztem:
→ Lineo Life és Business Coach tanfolyam
→ Umathum Mediátor Akadémia Life Coach képzés
→ The Bright Academy Life Coach képzés
→ Pro Bona Coaching & Training Center Life Coach tanfolyam - Eddig 50+ ügyfélnek segítettem hasonló élethelyzetekben elindulni
„Az új élet bármikor elkezdhető, csak merészségre és elszántságra van szükségünk ahhoz, hogy megtegyük az első lépést.”

Hogyan dolgozom
Munkám során arra összpontosítok, hogy felfedezzük a benned rejlő potenciált és képességeket, és együtt dolgozzunk azon, hogyan tudjuk azokat kiaknázni és fejleszteni. Hiszem, hogy minden emberben megvan az erő és a képesség, hogy elérje a céljait, csak néha szükség van egy kis segítségre, hogy ezt felszínre hozzuk. Abban is segítek, hogy megtaláld a belső motivációdat és a céltudatosságodat, hogy könnyebben el tudj indulni az általad kívánt úton.
Mivel minden ember más, és másképp reagál a kihívásokra és a változásokra, az első konzultáció során kiemelten fontos, hogy megismerjük egymást, és tisztázzuk, milyen céljaid vannak, és milyen területeken szeretnél megújulni. Korosztálytól függetlenül dolgozom együtt ügyfeleimmel — mindannyiunknak szüksége lehet időnként egy külső szemre, hogy új irányba induljunk.
Kezdjünk el dolgozni együtt
Ha szeretnél változást és fejlődést elérni az életedben, és úgy érzed, hogy egy coach segítségével – az én segítségemmel – könnyebben el tudod érni a céljaidat, akkor ne habozz kapcsolatba lépni velem! Várom a jelentkezésed, hogy elindulhassunk az úton, mely az új életed felé visz.
